"Az embereket alapvetően a kíváncsiság és a szépség motiválja. Engem is. Mindannyian arra vágyunk, hogy megértsük világunkat és azt, hogy mit tartogat a jövő. A Da Vinci Learning ezt a vágyat szeretné erősíteni azáltal, hogy kiváló minőségű műsoraival lehetőséget kínál a nézőknek a tudás csodálatos világának megismerésére. Ez az ötlet áll működésünk hátterében" - mondta el Ferdinand Habsburg, a Da Vinci Media GmbH ügyvezetője, a Da Vinci Learning oktatási és ismeretterjesztő TV-csatorna alapítója. Ferdinand Habsburghoz közel áll Magyarország, hiszen családja révén sok szállal fűződik hazánkhoz Az országról elismerően nyilatkozva elmondta: innen származik a legtöbb Nobel-díjas és tudós.
A Da Vinci Learning 12 ország után már Magyarországon is a nap 24 órájában nyújt műsorokat a tudományok, a technika, az emberi test, a kultúra és a jövőkutatás területeiről. Az oktatási és ismeretterjesztő műsorok célja, hogy fiatal nézőit játékosan ösztönözze arra, hogy részt vegyenek a felfedezés örömében és az izgalmas válaszok megtalálásában. A reggeli órákban a legkisebbeknek szóló műsorok kapnak helyet, napközben pedig a családok közös tévézését teszik lehetővé az oktató műsorok, mint például az Egyszer volt… sorozat, vagy a Felfedező Expressz. Az utóbbi műsorban látható kísérleteket az érdeklődők élőben is megnézhetik a Csodák Palotájában tartott "Da Vinci Learning vasárnapokon". Az esti műsorávban felnőtt nézőinek sugároz műsorokat a csatorna.
Családbarát program és oktatási eszköz egyben
"A Da Vinci Learning tudást generál. Az erőszakmentes, ismeretterjesztő jellegű műsoroknak köszönhetően a Da Vinci Learning biztonságos és szórakoztató élményt nyújt a gyerekeknek. Azt gondolom, hogy az általános műveltség hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy boldogok, magabiztosak és nyitottak legyenek. Függetlenül attól, hogy gyerekekről, tinikről vagy felnőttekről van szó, a sikeres és teljes élet elengedhetetlen feltétele lett az élethosszig tartó tanulás."
Ismeretterjesztő programját a csatorna óvodákba és általános iskolákba is elviszi, ahol szakköröket, tematikus napokat támogatnak. A program első félévében tíz fővárosi általános iskola és három óvoda csatlakozott a kezdeményezéshez. A szaktanárok részére szakmai anyagokat és tudományos kiadványokat juttatnak el, amit a szakkörök és a tanórák keretében tudnak felhasználni. Így könnyíti meg a csatorna az eszközhiánnyal küzdő pedagógusok munkáját.
Az oktatási és ismeretterjesztő TV-csatorna referencia intézményei közül Katona Mária, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola tanára is örömmel fogadta a Da Vinci Learning oktatási és ismeretterjesztő TV-csatorna magyarországi kezdeményezését. A Tudományos szakkör és a negyedik osztály tematikájába vonják be a Tudáspróbát és a TV-csatorna háttéranyagait. "Iskolánkban működik természetbúvár szakkör, túraszakkör, biológia és kémia szakkör. A most kapott Da Vinci Learning DVD-t megnézve kedvet kaptunk a csatorna filmjeihez. A filmekben olyan foglalkozások is megjelennek, amivel a gyerekek máshol nem találkozhatnak. A mi osztályunkban most elég sokan szeretnének rovar módjára repülő, vagy sétáló robotokat tervezni. A bemutatott kísérletek veszélytelenek, könnyen elvégezhetők és roppant szórakoztatóak" - mondta a tanárnő.
Ökoiskolai hálózat épül
Az oktatási és ismeretterjesztő TV-csatorna az Edupress Tudáspróba játékával közösen csaknem négyszáz ökoiskolát hív hónapról hónapra ismeretterjesztő játékra és épít olyan partnerkapcsolatot, amely az intézmények tudományos programjait, szakköreit és oktatását segíti. A főként kisiskolásoknak hirdetett programhoz diák, tanár és szülő egyaránt csatlakozhat a www.edupress.hu/tudasproba oldalon történő regisztrációval.
Ferdinand Habsburg elmondta, hogy számtalan bátorító e-mailt és pozitív visszajelzést kaptak azoktól a gyerekektől és szülőktől, akik együtt nézik műsoraikat. "Jelenleg egyetemi előadásokat közvetítő csatornát szeretnénk elindítani és interaktív oktató funkciókat is tervezünk a webre. Nagyon jó tapasztalataink vannak az iskolákkal és az egyetemekkel való együttműködésről. Az iskolák számára különleges anyagokat állítottunk össze. Például a legnagyobb feltalálókat bemutató posztert, iskolai naptárat, varázs-tollakat, könyvjelzőket. Csak oktatási célzatú anyagokat és szóró ajándékokat terjesztünk." Ferdinand Habsburg szerint a titok nyitja az, hogy fel kell kelteni a fiatalok érdeklődését, inspirálni kell őket, ahogy a Da Vinci Learning is teszi. "Minden embernek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy kifejlessze saját tehetségét, persze ez nem mindig egyszerű az öltönyös állások korában. Mindannyian tudjuk, hogy a tudományos munkák egyre népszerűbbé fognak válni a jövőben. Gondoljunk csak a robotikára vagy a bionikára. A tudományos munka nagyon is vonzó lehet!"
A Tudáspróbához hasonló tudományos Program a Lángész, amely 2010-ben indult útjára. Mivel évek óta csökkenő tendenciát mutat a tudományos szakokra felvételizők száma, bizonyos szakmákban a jelenleginél is nagyobb hiány alakulhat ki, miközben más területeken túlképzés jelentkezik. A Lángész program a fizika, biológia és a kémia területeire összpontosít. A tudományos orientációban a Magyar Innovációs Szövetség Ifjúsági programja, a THE - Tudományos, Hasznos, Emberi kezdeményezés is szerepet vállal, középiskolai roadshowja alatt számos iskolai előadást tartottak fizikai kísérletekkel, Mars kutató bevonásával és fiatal, sikeres karriert építő kutatók meghívásával tarkítva.
A Ferdinand Habsburggal készített interjú teljes terjedelmében a Tudáspróba aloldalunkon elérhető.
(www.edupress.hu)
Forrás: http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=24526