Az elmúlt évtizedek növényélettani, genetikai és molekuláris biológiai kutatásai során kirajzolódott az a kép, hogy milyen stratégiák és megoldások alakultak ki erre az evolúciójuk során.
Vannak állandó védelmi rendszereik, amelyek fizikai (mint a megvastagodott kutikula) vagy kémiai (például a különböző toxinok) védelmet jelenthetnek. Az állandó védelmi rendszerek hátránya, hogy fenntartásuk sokba kerül olyankor is, ha az ellenség nincs jelen, illetve ez a védelmi vonal kijátszható. A növények evolúciója során ezért egy másfajta védekezés, az indukálható immunitás is kialakult.
Ezek olyan védelmi válaszok, amelyek csak akkor aktiválódnak, ha a kórokozó megtámadja a növényt - így nem használ fel feleslegesen forrásokat. A kórokozók azonban újabb és újabb módon próbálják elérni céljukat, vagyis kijátszani a növényi immunválaszt, amit a növények próbálnak felismerni és megfelelően kivédeni - röviden szólva: fegyverkezési verseny folyik.
Az előadás időpontja és helyszíne:
Május 3. 18:00
Pécsi Tudományegyetem Vargha Damján Konferenciaterem (Ifjúság útja 6.)
Sajtókapcsolat:
Ferbert-Vadász Ágnes, Tudástársadalom Alapítvány
press@hunscan.hu 06 30 867 0139