Akár a konferencia mottója is lehetett volna Gulyás Balázs kijelentése, miszerint „egy tudós nem csodalény, hanem képes a kommunikáció teljes spektrumát, kezdve akár a gyermektől a legkomolyabb politikusokig felölelni, és megfelelő megoldást találni mindenre".
A 2006. március 31-én megrendezett konferencia a Magyar Tudományos Akadémia azon két sikeres programjának - a Mindentudás Egyetemének és a World Science Forumnak - a tapasztalatait foglalta össze, amelyekre alapozva elindult egyfajta közös gondolkodás. Az előadások emellett kitértek a tudomány és a társadalom kommunikációjáért felelős programok alapvető feladatára is, kifejtve, hogy a tudomány embereinek nem csak az a kötelességük, hogy segítsenek eligazodni a világban, hanem az is, hogy szemléltessék az adófizetők és a döntéshozók számára, mire fordítják az adóforintokat, azaz bizonyítsák, hogy az általuk létrehozott tudástermékek értékesek a társadalomnak.
A konferencia programja
2006. március 31. 15.00 óra, Magyar Tudományos Akadémia Székháza (Kisterem, II. emelet)
Bevezető, köszöntő (Letöltés)
Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója - Mire jó a tudománynak a kommunikáció? (Prezentáció, dokumentum)
KORREFERÁTUMOK
Pléh Csaba akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese (Dokumentum)
Gulyás Balázs akadémikus, a WSF-Budapest igazgatója (Prezentáció, Dokumentum)
A konferencia társrendezője az MTA Kommunikációs Titkársága.