ScienceCafé workshop: Hogyan lehet a tudomány a közö(n/s)ségé? - Tudósítás

Készítő:: FVÁ Publikálva: 2010. április 16. 01:47

A Tudástársadalom Alapítvány és a Szent István Egyetem Környezeti Társadalomkutató Csoport (ESSRG) társszervezésében került sor a FUGA Budapesti Építészeti Központban arra az úttörőnek számító kezdeményezésre, melynek keretében a tudomány és a társadalom párbeszédét segítő intézmények és szervezetek képviselői találkozhattak egymással.

A workshop fő célkitűzése az volt, hogy elméleti, kommunikációs és gyakorlati megközelítésben mutassa be a hazai tudománykommunikáció problémáit, lehetőségeit, és ezáltal módszertani támogatást kapjanak a hazai Science Café kezdeményezések. A találkozó egyben lehetőséget teremtett arra, hogy a tudomány közösségi kommunikációjában részt vevő szakemberek megismerjék a már működő gyakorlatokat, és egy olyan információs hálózatot hozzanak létre, amelynek résztvevői támogatják egymást a különböző kezdeményezések indításában, a meglévő programok megerősítésében és kommunikálásában.

Az eseményt Fábri György, az ELTE egyetemi docense, a TudásPresszók állandó házigazdája nyitotta meg, előadásában bemutatott olyan pozitív kezdeményezéseket, mint például a Mindentudás Egyeteme előadássorozat, mely képes volt ötvözni a tudomány és a laikus közönség találkozásának tradicionális formáját a modern technika adta lehetőségekkel. Beszélt a közösségi oldalak jelentőségéről és a web 2.0 térhódításáról is. A Science Cafék kapcsán kifejtette, hogy ezek az alkalmak kihasználják az internet adta lehetőségeket is, így a hitelesség mellett széles körben elérhetővé válik a tudomány.


Mosoniné Fried Judit közgazdász, az MTA Kutatásszervezési Intézet igazgatóhelyettese a tudósok és a laikus közönség közti párbeszéd lehetőségeit firtatta előadásában. Kifejtette, hogy – bár az akadémiai kutatóintézetek rendkívül fontosnak tartják a közönség tájékoztatását – jelenleg a kommunikáció meglehetősen egyoldalú, hiányzik belőle az interaktivitás. Ismertette a PUS (Public Understanding of Scince) és a PEST (Public Engagement in Science and Technology) mozgalmakat, melyek harcot hirdettek az egyoldalú kommunikáció ellen. Beszélt a kutatókkal szembeni bizalom jelentőségéről, melynek lényeges eleme a megfelelő időben elkezdett párbeszéd.

 

A workshop első szekcióját Szvetelszky Zsuzsa kommunikációkutató, az ELTE TÁTK Peripato Műhely munkatársának előadása zárta. A kutató a formális és informális hálózatok jelentőségéről beszélt a tudomány terjesztésében. Hangsúlyozta a média szerepét, ugyanakkor utalt arra is, hogy a tudományos közösség gyakran bizalmatlan a tudományt népszerűsítő tudósokkal, mondván, az nem is igazi tudós, aki ilyesmivel foglalkozik.

A második szekcióban olyan egyéni, illetve közösségi kezdeményezéseket mutattak be az előadók, melyek a gyakorlatban már bizonyítottak.


Dömötör Tamás, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezető tanácsosa a közösségi tervezés példáján keresztül mutatta be a tudomány és a közösség együttműködésének lehetőségét. Ismertette, hogy terek, parkok rehabilitációja során hogyan sikerült megteremteni a közös gondolkodást és tevékenységet.

Paszternák András, a The International NanoScience Community részéről a nanapaprika.hu sikertörténetét mutatta a közönségnek. A blog immáron túlmutat a virtuális tudományos közösségen, hiszen valódi együttműködések alakultak ki általa.


A rendezvény záróakkordjaként szerepet kaptak azok a szervezetek és intézmények is, amelyek már sikerrel próbálkoztak Science Café-jellegű programsorozat indításával. Bemutatkozott többek között a TudásPresszó, az ESSRG, a Debreceni SciCafe, a pécsi Nyitott Egyetem, a győri Junior Egyetem; valamint több intézmény és egyesület jelezte a beszélgetés keretében, hogy szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez.

Az ESSRG munkatársai egyúttal felhívták a résztvevők figyelmét a várhatóan 2010 szeptemberében megrendezésre kerülő nemzetközi Science Café workshopra, amely az Európai Unió 7. Kutatási Keretprogram által finanszírozott „SciCafé-Science Café hálózat kialakítása” című, a Szent István Egyetem Környezeti Társadalomkutató Csoport (ESSRG) részvételével zajló projekt keretében valósul meg.

Sajtómegjelenés: 

A tudomány megismertetésének gyakorlatáról tanácskoztak - edupress.hu - 2010. 04. 14.

Programajánló: Hogyan lehet a tudomány a közö(n/s)ségé? - 2010. április 12. National Geographic Online

Kapcsolódó tartalom

Hozzászólások

Szerző: Coach Outlet Online | 2012. február 01. 18:21

Basically, Coach Factory Storeyou will find Abercrombie Burberry Scarfoutlet, built in a simple way,Coach Factory Outlet Online which may bring some Coach Factory Outletdoubts in your mind and you Coach Factorymay start considering it a replica Coach Outlet Onlineshop, but if you have beenCoach Factory Outlet using the products of thisCoach Outlet brand or know the quality of valuable Coach Outlet Store Onlineand authentic products, Coach Online Outlet Storethen you are instantlyCoach Factory going to spot it authentic. The reason,Coach Outlet Online Store due to which thisCoach Outlet Store Online brand has opened no soCoach Outlet many outlets, is that it alwaysCoach Outlet wanted to keep up some kind of distinctiveCoach Online Outlet style of Coach Outlet Onlineselling. This Coach Factory Outlet Onlinelimited chain has Coach Store Onlinehelped a lot in keeping up its Coach Outlet Stores Onlinevalue and dignity. They Coach Factory Onlinehave also added some of their Coach Outlet Online Storefactory outlets in Coach Factory Onlinethe list, but it has certainly Coach Factory Store Onlinenot disturbed or Coach Factory Store Onlinespoiled their luxuriousness.Coach Factory Store Online The Coach Factory Onlinecompany has not listed these Coach Factory Onlineoutlets on the website,Coach Outlet Online which makes it bit difficultCoach Outlet Store Online to locate them.Coach Outlet All you need to consider is that Coach Factory Outletwhenever and wherever you comeCoach Factory Store across Abercrombie outlet, Coach Factory Outlet Onlineyou should definitely Burberry Outletenter and pick up your most loved Burberry Scarf Outletgarments and accessories, for it will be a lucky chance for you to buy something original and authentic.

Szerző: Coach Outlet Online | 2012. január 03. 19:37

The Louis Coach Outlet Store Online Vuitton Surya Coach Factory Online handbag got Coach Factory Online its name Coach Factory Store Online from the Coach Online Outlet Hindu sun Coach Online Outlet Store god of Coach Purse Outlet the same Coach Factory Outlet Online name. Shiny Burberry Scarf and bright Coach Outlet Online with patent Coach Outlet Online leather being Coach Factory perforated expertly Coach Factory Outlet to form Coach Factory Outlet Online the LV Coach Factory Store Online monogram logo Coach Outlet Store Online. The Surya Coach Online Outlet bag really Coach Factory Outlet shines, so Coach Factory Store it’s no Coach Purses Outlet wonder it Coach Outlet Store Online was named Coach Outlet Online Store after one Coach Factory Online of the Coach Factory forms of Coach Factory Store Online Shiva. It Coach Factory is said Coach Outlet that Surya had arms and hair of gold, and drives his chariot through the sky led by a horse with seven heads, or in some version seven horses.

Szerző: Coach Factory Outlet | 2011. december 26. 00:38

Therapists

Coach Purses

work with autistic

Coach Factory Outlet

recommend different

Coach Bags

of therapy that

Coach Outlet

exposing children

Coach Factory Store

different textures

Coach Outlet Store Online

levels of pressure

Coach Factory Outlet Online

the body. Sensory

Coach Factory Outlet

therapy helps

Coach Factory Outlet Online

children learn how to

Coach Outlet Online

sensory input, and

Cheap Coach Bags

pressure therapy

Coach Outlet

stimulation to the

Coach Factory Outlet

system that helps

Coach Factory Outlet

calm themselves and

Coach Purses Outlet

. Many occupational

Coach Factory Outlet Online

recommend beanbag

Coach Outlet Online Store

as a part of

Coach Outlet Online

integration and

Coach Outlet Online

pressure therapy with

Coach Outlet Store Online

.

Szerző: Coach Factory Outlet | 2011. december 25. 23:47

Therapists

Coach Purses

work with autistic

Coach Factory Outlet

recommend different

Coach Bags

of therapy that

Coach Outlet

exposing children

Coach Factory Store

different textures

Coach Outlet Store Online

levels of pressure

Coach Factory Outlet Online

the body. Sensory

Coach Factory Outlet

therapy helps

Coach Factory Outlet Online

children learn how to

Coach Outlet Online

sensory input, and

Cheap Coach Bags

pressure therapy

Coach Outlet

stimulation to the

Coach Factory Outlet

system that helps

Coach Factory Outlet

calm themselves and

Coach Purses Outlet

. Many occupational

Coach Factory Outlet Online

recommend beanbag

Coach Outlet Online Store

as a part of

Coach Outlet Online

integration and

Coach Outlet Online

pressure therapy with

Coach Outlet Store Online

.

Szerző: Coach Factory Outlet | 2011. december 25. 23:44

Therapists

Coach Purses

work with autistic

Coach Factory Outlet

recommend different

Coach Bags

of therapy that

Coach Outlet

exposing children

Coach Factory Store

different textures

Coach Outlet Store Online

levels of pressure

Coach Factory Outlet Online

the body. Sensory

Coach Factory Outlet

therapy helps

Coach Factory Outlet Online

children learn how to

Coach Outlet Online

sensory input, and

Cheap Coach Bags

pressure therapy

Coach Outlet

stimulation to the

Coach Factory Outlet

system that helps

Coach Factory Outlet

calm themselves and

Coach Purses Outlet

. Many occupational

Coach Factory Outlet Online

recommend beanbag

Coach Outlet Online Store

as a part of

Coach Outlet Online

integration and

Coach Outlet Online

pressure therapy with

Coach Outlet Store Online

.

Szólj(on) hozzá!


[A beírt név jelenik meg szerzőként]


Közösségi oldalaink

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógiai és Pszichológiai Kar

 

Ossza meg ismerőseivel:

Share

 
 

Oldaltérkép • Fejlesztő-üzemeltető: Megaweb Multimédia Ltd.

Az oldal megtekintéséhez 1024x768-as felbontás és Mozilla Firefox böngésző ajánlott!