Tevékenységek: TudományNap középiskolásoknak

Készítő:: Admin Publikálva: 2009. december 04. 06:09

A tudományt népszerűsítő rendezvények budapesti és közép-magyarországi középiskolákban zajlanak. A mintegy négyórás program többek között ismeretterjesztő filmvetítéseket, természettudományos előadásokat, innovációs és kísérleti bemutatókat tartalmaz, valamint az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szakemberei pályaorientációs bemutatót tartanak. A párhuzamosan futó szekciókban és a kísérőrendezvényeken interaktív megoldások révén találkozhatnak a diákok a természettudományok érdekességeivel. A meghívott előadók között lesznek akadémiai kutatóintézetek munkatársai, a Pro Scientia Aranyéremmel díjazott hallgatói és egyetemi professzorok. A programok és időpontok a következők...

Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest, 2009. december 22. Program

Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnázium, Budapest, 2010. január 20. Program

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest, 2010. január 22. Program

Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, 2010. január 28. Program

Zápor Gimnázium, Budapest, 2010. február 2. Program

Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest, 2010. február 12. Program

Deák téri Evangélikus Gimnázium, Budapest, 2010. február 18. Program

Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest, 2010. február 20. Program

Budenz József Alapítványi Gimnázium, Budapest, 2010. február 26. Program

Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium, Budapest, 2010. március 2. Program

Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest, 2010. március 4. Program

Hunyadi Mátyás Gimnázium, Budapest, 2010. március 10. Program

Németh László Gimnázium Kassák Lajos Tagiskola,, Budapest, 2010. március 16. Program

Nagy László Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, 2010. március 18. Program

Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Budapest, 2010. március 19. Program

Károlyi István Gimnázium, Budapest, 2010. március 24. Program

Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budapest, 2010. március 26. Program

Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola, Budapest, 2010. március 31. Program

Eötvös József Gimnázium, Budapest, 2010. április 7. Program

Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest, 2010. április 15. Program

Németh László Gimnázium, Budapest, 2010. április 16. Program

Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, 2010. április 21. Program

II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest, 2010. május 12. Program

Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, 2010. október 27. Program

Madách Imre Gimnázium, Budapest, 2010. november 11. Program

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, 2010. november 19. Program

Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest, 2010. november 23. Program

Erzsébetvárosi Reformpedagógiai Gimnázium, Budapest, 2010. december 2. Program

Közösségi oldalaink

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógiai és Pszichológiai Kar

 

Ossza meg ismerőseivel:

Share

 
 

Oldaltérkép • Fejlesztő-üzemeltető: Megaweb Multimédia Ltd.

Az oldal megtekintéséhez 1024x768-as felbontás és Mozilla Firefox böngésző ajánlott!