Tudáspresszó: A vidék Magyarországon

Készítő:: FVÁ Publikálva: 2010. április 08. 21:46

2010. április 6-án a TudásPresszóban Fábri György vendégei Csatári Bálint geográfus, az MTA kecskeméti Regionális Kutatások Központjának tudományos főmunkatársa; és Füzi László író, egyetemi oktató, a Forrás című szépirodalmi, szociográfiai és művészeti folyóirat főszerkesztője voltak.

A beszélgetés problémafelvetése egy ellentmondásos helyzetből indult ki: két évtizede szabadon döntünk magunkról, a nyolcmilliós vidék mégis beleegyezett, hogy fennmaradjon a (szóban általában károsnak ítélt) kétmilliónyi lakóval sem rendelkező főváros túlsúlya a gazdaság, politika, oktatás, kultúra, média terén egyaránt. A regionális fejlesztések célzottan a vidéki felzárkóztatást szolgálnák - vajon mekkora sikerrel? És egyáltalán: miért közlekedünk még mindig „fel-le” Budapest és az ország többi része között?

Csatári Bálint szerint maga a „vidék” kifejezés pejoratív lett, már-már lesajnáló, a vidék értékeit nem a megfelelő helyen kezelő frázis. Alapvetően hibásnak tartja azt a megközelítést, hogy a Budapesten kívüli vidéket egységesnek tekinti a magyar köznyelv és közgondolkodás. Füzi László hozzátette, hogy a vidék ilyen értelmezésének van egyfajta feudális jellege, a „lenézés hierarchiáját” tapasztalni: nem csupán Budapestnek van „vidéke”, hanem az ország többi nagyvárosának ugyanúgy a maga „vidéke” a negatív viszonyítási közeg.

Csatári Bálint történeti folyamatokat is érzékeltető ábrákkal mutatta be a városok és kistelepólések fejlődésének dinamikáját. Ezzel is igazolta, hogy a különböző „vidék-típusok” (városok és agglomerációjuk; kisvárosok vidékei; aprófalvas, tanyás vidékek) különböző gondolkodást, tervezést igényelnének a döntéshozók részéről – ahogyan pl. Franciaországban minden egyes vidék-típusra külön törvény, külön fejlesztési terv van érvényben. Füzi László mindezt a cselekvő, a tájhoz kötődő értelmiségi oldaláról szemléltetve elmondta, hogy tapasztalatai szerint a központi programoknál többet jelent a településeken egy-egy jeles személyiség (pap, orvos, tanár) jelenléte, közösségi feladatvállalása.

A beszélgetés résztvevői részletesen beszéltek arról a jelenségről, amit a hatvanas években indult reformhullám politikai kifulladása okozott a rendszerváltozáshoz elérkezett szakmai csoportok térvesztésében. A települések megújulóképességét, eltartóképességét és ellátóképességét vizsgálva egyre szomorúbb az elmúlt húsz év hozadéka. Ma már szinte illúziónak hat a mondás: "nem a vidék népességmegtartó képességére van szükség, hanem a képességmegtartó népességre".

A közösségteremtő habitusú értelmiség ráadásul a régi tudásokkal ma már nem lehet képes ellátni feladatát. Csatári Bálint elemezte, hogy ez az értelmiség Európa-szerte, a globális rendnek megfelelően, professzionalizálódott, és a személyek törekvései helyére egy profi intézményi rendszer lépett. Füzi László úgy érzi, a fővárosi értelmiségiek számára nehezen értelmezhető a vidéki folyóirat, vagy a vidéki akadémiai intézet fogalma, annak ellenére, hogy a 80 km-es Kecskemét–Budapest távolság akár elővárosi viszonylatnak is tekinthető. Az író hozzátette, ő maga Kecskeméten nem érzi magát vidéken, hiszen a város pezsgő kulturális élettel rendelkezik.

Németh Lászlóról szóló könyvével kapcsolatos kutatásai során Füzi László azt tapasztalta, hogy a XIX. század végén korántsem jelentkezett ilyen mértékben a főváros-központúság. A századforduló nagybányai tanáremberében fel sem merült, hogy egy periférikus vidéken él, hiszen akkoriban Budapesten kívül is léteztek szellemi központok az országban. A változás Trianon után következett be, amikor is ezek a pólusok leváltak, valamint a tekintélyuralmi rendszer is megkövetelte a központosítást.

Csatári Bálint szerint a tekintélyuralmi rendszer fellazulása a 80-as években kezdődött meg a vidék számára, amikor a helyhatósági választásokon már két jelöltet lehetett állítani. Ő maga ezt kisebb rendszerváltásként értékeli, hiszen számos tanár, orvos, agronómus vált tanácselnökké ebben az időben, és bevezették a településfejlesztési hozzájárulást, melyet a vidéki lakosság szívesen fizetett saját környezetének fejlődéséért.

Fábri György felvetette, hogy a mai technológiai viszonyok között; a mobiltelefon, az internet, és a távmunka idejében talán kevéssé van jelentősége annak, hogy ki hol tartózkodik. Vajon ezek a technológiai eredmények képesek-e új esélyt adni a vidéknek? Füzi László szerint óriási esélyt adnak, ám ez a folyamat igen gyors és dinamikus, a vége pedig beláthatatlan. Előfordulhat, hogy a modern technológia közösségi széthullást eredményez, a tájhoz való kötődés megszűnését vonja maga után.

Fábri György a vidék helyzetének problémáját többek között abban is látja, hogy a ’90-es évek közepétől a kereskedelmi média mintegy letarolta a közszolgálati nyilvánosságot. Felvette, hogy vajon a vidéki értelmiségnek van-e esélye ezzel a folyamattal szemben? Füzi László úgy látja, hogy a vidék ügye nem csupán a kereskedelmi médiából, de közszolgálati médiumokból is kiszorult, csupán egy-egy személyen, helyi tudósítón múlik, ha valamilyen információ mégis bekerül a köztudatba.

Az egyik nézői hozzászólás optimista jövőképet rajzolt: úgy vélte, a recesszió hatására megindulhat a vidék „visszafoglalása”. Csatári Bálint is úgy látja, hogy az ország egyes területein valóban van lehetőség a feléledésre; más területeken azonban igen súlyos a helyzet: a munkanélküliség, alulképzettség, gettósodás uralkodik. A beszélgetők egyetértettek abban, hogy nem csupán a vidékfejlesztés, hanem a nemzetfejlesztés kérdéskörébe is tartozik a megoldás Ebben segíthet, hogy az uniós szabályozások 2014-től várhatóan megkövetelik majd a vidéki táj fenntartásását az európai társadalom számára. A legnagyobb felelősség mégis az ország döntéshozóié a vidék értékei, emberei iránt.

Kapcsolódó tartalom

Hozzászólások

Szerző: boqfdgnj accutane EtXfEx cialis izHKi generic viagra :-O propecia  :-O | 2012. február 03. 03:02

boqfdgnj accutane EtXfEx cialis izHKi generic viagra :-O propecia :-O

Szerző: bfpdrzz cash advance uk gAcvSH cash advance RfdFG payday loans 4232 | 2012. február 02. 01:07

bfpdrzz cash advance uk gAcvSH cash advance RfdFG payday loans 4232

Szerző: Coach Outlet Online | 2012. február 01. 19:09

Basically, Coach Factory Storeyou will find Abercrombie Burberry Scarfoutlet, built in a simple way,Coach Factory Outlet Online which may bring some Coach Factory Outletdoubts in your mind and you Coach Factorymay start considering it a replica Coach Outlet Onlineshop, but if you have beenCoach Factory Outlet using the products of thisCoach Outlet brand or know the quality of valuable Coach Outlet Store Onlineand authentic products, Coach Online Outlet Storethen you are instantlyCoach Factory going to spot it authentic. The reason,Coach Outlet Online Store due to which thisCoach Outlet Store Online brand has opened no soCoach Outlet many outlets, is that it alwaysCoach Outlet wanted to keep up some kind of distinctiveCoach Online Outlet style of Coach Outlet Onlineselling. This Coach Factory Outlet Onlinelimited chain has Coach Store Onlinehelped a lot in keeping up its Coach Outlet Stores Onlinevalue and dignity. They Coach Factory Onlinehave also added some of their Coach Outlet Online Storefactory outlets in Coach Factory Onlinethe list, but it has certainly Coach Factory Store Onlinenot disturbed or Coach Factory Store Onlinespoiled their luxuriousness.Coach Factory Store Online The Coach Factory Onlinecompany has not listed these Coach Factory Onlineoutlets on the website,Coach Outlet Online which makes it bit difficultCoach Outlet Store Online to locate them.Coach Outlet All you need to consider is that Coach Factory Outletwhenever and wherever you comeCoach Factory Store across Abercrombie outlet, Coach Factory Outlet Onlineyou should definitely Burberry Outletenter and pick up your most loved Burberry Scarf Outletgarments and accessories, for it will be a lucky chance for you to buy something original and authentic.

Szerző: fqlqujtw viagra kzfQB cialis 8]]] cialis alternatives >:-OOO viagra price >:-[ | 2012. február 01. 03:04

fqlqujtw viagra kzfQB cialis 8]]] cialis alternatives >:-OOO viagra price >:-[

Szerző: zrehman | 2012. január 30. 17:21

Szólj(on) hozzá!

[A beírt név jelenik meg szerzőként]

Közösségi oldalaink

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Ossza meg ismerőseivel:

Share

Oldaltérkép • Fejlesztő-üzemeltető: Megaweb Multimédia Ltd.

Az oldal megtekintéséhez 1024x768-as felbontás és Mozilla Firefox böngésző ajánlott!