Tudósítás: Tudomány Nap a Hunyadi Mátyás Gimnáziumban

Készítő:: FVÁ Publikálva: 2010. március 11. 23:13

2010. március 10-én a 18. kerületi Hunyadi Mátyás Ferenc Gimnázium csodálatos, szecessziós hangulatú épületébe látogatott el a TudományNapi programsorozat.

 Tudományos előadások, pályaorientációs előadások, valamint a ShowYourScience szekció különböző programjai várták az érdeklődő diákokat.

Gyarmati Gábor mérnök századosnak, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatójának bemutatóval színesített előadását a hallgatók nagy érdeklődéssel kísérték. Az előadó bemutatta a Magyar Honvédség megváltozott feladatrendszere által megkívánt fegyverzettechnológiai innovációkat, különös tekintettel a nem halálos fegyverekre. Olyan tárgyakat mutatott be, melyeket a katonák jelenleg is használnak akár támadó, akár védekező célzattal, ám ezeknek nem az emberi élet kioltása a célja. Gyarmati Gábor bemutatta azt a fejlődési vonalat, melyen pl. a közkeletű elnevezésű vipera, vagy a bilincs ment keresztül.

May Zoltán, az MTA Kémiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa előadásának témája kémiai műszeres módszerek használata különböző régészeti, múzeumi tárgyakon, leleteken, a tárgyak kémiai összetételének meghatározására és ezzel az adott tárgy jobb megismerése, készítési technológiájának, valamint eredetének keresése. Az előadásban kiemelt hangsúllyal szerepelt egy kézi hordozható kémiai elemző készülék (XRF analizátor), amit demonstrációs jelleggel bemutatott az előadó, és az osztályteremben pár bemutató mérést is végzett.

A biológia iránt érdeklődő diákok Dr. Hoffmann Gyula a Pécsi Tudományegyetem docensének előadásán vehettek részt, ahol a következő témák kerültek terítékre: Meddig kell visszamennünk Földünk korában, míg a maiakhoz hasonló állatokat találunk? Hogyan tudjuk a génjeinkbe írt történetünket felhasználni ahhoz, hogy felvázoljuk a legyek és az emlősök közös ősét?

Varga Attila, az E.On EnergiaKaland oktatója a klímaváltozás és az energiatermelés összefüggéseit ismertette. Az előadás bemutatta, milyen lehetőségeket tartogat az élet számos területén a természettudományos kutatás, a műszaki fejlesztés a fiatalok számára, ahhoz, hogy maguk is hozzájáruljanak az energiaforradalom megvalósításához.

Dr. Almási Gábor, a PTE TTK Fizikai Intézetének munkatársa „A hangok fizikája” című előadásán azt mutatta be a hallgatóságnak, hogyan osztályozzák a hangokat összetételük alapján. A hangok elemzését matematikai módszerek alkalmazásával, számítógépes programok segítségével végzik.

Nagy Gabriella, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. munkatársa ismertette a felsőoktatási felvételi eljárást menetét, valamint a Felvi.hu weboldalt, az ott található rangsort, és a felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatos könyveket.

A ShowYourScience szekció keretében a 100 csoda kiállítás a mágnesfallal képviseltette magát. Barna Tamás fejlesztése első ránézésre semmiben nem különbözik más falfelületektől, ám különlegessége abban rejlik, hogy a falon és mennyezeten lévő gurulni tudó tárgyak ellenszegülnek a gravitációnak. Barna Tamás elmondta, biztos benne, hogy néhány jövőbeli feltaláló is ül a hallgatóság sorai között, és azt tanácsolta a diákoknak, hogy minden ötletüket vessék papírra.

Hajas Ádám a KutDiák Kommunikációs tagozatának elnöke bemutatta a Kutató Diákok Mozgalmának működését, ismertette tevékenységét; ezt követően pedig az előadó bepillantást engedett a saját szakterületében rejlő kutatási, érvényesülési lehetőségekbe is.

Közösségi oldalaink

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógiai és Pszichológiai Kar

 

Ossza meg ismerőseivel:

Share

 
 

Oldaltérkép • Fejlesztő-üzemeltető: Megaweb Multimédia Ltd.

Az oldal megtekintéséhez 1024x768-as felbontás és Mozilla Firefox böngésző ajánlott!